Diszkréten beszólni – egyedi rendszámok
Magyarországon az egyedi rendszámtábláknak legalább 4, legfeljebb 5, folyamatosan egymást követő betűt, és ezen kívül 1 vagy 2 számot kell tartalmaznia. A magyaroknak persze kimeríthetetlen a fantáziája, sok vicces dologgal lehet találkozni, ugyanakkor van jópár elcsépelt „egyedi” rendszám is, gondolok itt a „jozsi-1” és „cica-69” félékre.

Egy egyedi rendszámtáblának nem csak a figyelemfelhívás, magamutogatás lehet a célja, sok cég használja marketingre is. Ilyenek pl. a Brókernet (BNET-xx), a Magyar Televízió (MTV-xxx), és mások.
Az egyedi rendszámtáblák azonban nem olcsók. Az egyedileg kiválasztott rendszámunk új autónk árát 336 ezer forinttal dobja meg a 4 vagy 5 betűs kategóriában, az általunk megrendelt 3 szám 3 betű pedig 86 500 magyar forintba kerül. Persze van akinek ez aprópénz, de ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy nem minden 2. autó rendszáma „pisti-4” : )
Persze bármit nem írathatunk a rendszámtáblánkra: nem szerepelhet rajta olyan szó, vagy kifejezés, amely sérti a közerkölcsöt, illetve olyan sem, amely megtévesztő lehet, pl. valamely állami szervezetre utal (gondolom nem lehet NBH-001 Kovács István állampolgár tulajdonában).

Az egyedi rendszámoknak van egy nagy előnyük: ha esetleg autónkat ellopják, sokkal nehezebb egy egyedi rendszámmal elkerülni a feltűnést, a rendőrségnek könnyebb az autó beazonosítása. Persze, ha van egy rejtett GPS-jeladó is az autónkban, az még jobb.
Vannak cégek, amelyek foglalkoznak egyedi rendszámtábla gyártással, ám ezek kizárólag díszítő elemként használhatók, nem cserélhetjük le ezeket a hivatalos, forgalmi engedélyben szereplő rendszámunkra, mert az büntetést von maga után. Jellemzően esküvőkön használatosak ezek, valamint kamionok szélvédője mögött találkozhatunk velük.
Szóval aki egyedi rendszámmal akarja feldobni újonnan vásárolt, vagy régóta dédelgetett autóját, az ne habozzon, vegye útba a legközelebbi okmányirodát, és igényeljen magának – persze, ha már összespórolta rá a pénz!




pénzkidobás... most komolyan. kit érdekel, hogy milyen a rendszám az autómon? rajtam kívül senkit... de igazából még engem se :D
@Possimpible: hát látod, hogy sokan vannak:D Menő dolog manapság a magamutogatás...
@Possimpible: mindenesetre én sem fizetnék ezért. Ha már lenne ennyi fölös pénzem az autómra, akkor vennék bele GPS-t, vagy valami extra biztonsági cuccot, vagy akármit, aminek gyakorlati haszna van.
Hát ezek nagyon ütősek, de az áruk komolyabb. Nekem volt gimiben egy osztálytársnőm, aki a 18-adik születésnapjára kapott egy "pan-o18"-a srendszámú bogárhátút...
Fura egy szokás. Nem egy baj, ha van, de mégis, 20 milla alatti kocsira talán egy kicsit gáz rátenni. Ez persze magánvélemény, és ízlés dönt, de eredetileg azt fejezte ki, hogy annyira magas osztály vagy, hogy külön jelezheted is magad.
Az enyémen az lenne, hogy Killer-1:D
Nekem tetszik ,ez is egyedivé és személyessé teszi az autónkat, bár az tény, hogy drága mulatság. A probléma csak akkor van, mikor el akarjuk adni a járgányunkat... :)
@Thommas: az már nem fér ki:) Legalábbis Magyarországon.
@viccky: megtarthatod a rendszámot, át lehet vinni másik autóra, persze ez a vevőnek egy kis plusz utánajárás, hogy szerezzen magának egy újat, de hát ez van :D
@naxx: Ááá, ez komoly! Egy cuki színű Smarton határozottan jól mutat valami hasonlóan cuki rendszám. :)
Elmebeteg rendszám: QQRIQ-9! És ez nem vicc!
elmebeteg?
és ez?
http://img2.indafoto.hu/8/9/68149_67f2af3aa2dcaeeece0f2bac87afcdc1/4957001_de1b92df04d5c16e7c6262b4d50104f2_m.jpg
A múltkor, a 11. ker-ben a Griff klib előtt láttam egy Lexust, PINYO-01 rendszámmal. Na az nem volt semmi. Ennyi pénzt én sem adnék érte. Én most veszek egy új autót, egy Lancert, arra rakatok egyedi rendszámot. SUB-959 Szerintem ez még nem magammutogatás, egyszerűbben csak jobban a sajátomnak érzem tőle az autót.